Cukorfüggőség: átverés vagy tényleg létezik?

Az édesség utáni sóvárgás tényleg egy létező függőség és ugyanúgy leszokhatunk a cukorról, mint például a cigarettáról?

Mint a mesében: van is, nincs is…

A cukorfüggőségről rengeteget lehet olvasni. Vagy azért, mert éppen bebizonyítják a létezését, vagy pedig azért, mert megcáfolják. A bizonyítékok mindkét esetben meggyőzőek – még a szakértők számára is, nemhogy a nagyközönségnek.

Ennek valószínűleg az az oka, hogy az egymásnak látszólag ellentmondó információk mind igazak. Cukorfüggőség ugyanis létezik is, meg nem is. A válasz azon múlik, hogy kinek mit jelent pontosan a függőség.

Az egyik oldalon ugyebár ott állnak a kutatások, amelyek alátámasztják, hogy a cukorra "rászokó" és arról "leszokó" emberek hasonló folyamaton mennek keresztül, mint a kábítószerfüggők.

A másik oldalon pedig láthatjuk azokat az eredményeket, amelyek szerint a túlzott cukorfogyasztásnak ugyan számos káros hatása van a szervezetre – legfőképpen az anyagcsere-folyamatok egyensúlyának felborulására értve –, de ez mégsem egy fizikai szintű függőség, csupán berögződés kérdése.

Na de kinek van igaza?

Néha inspiráló lehet ugyan belemenni egy jó kis vitába, ha viszont hajlandóak vagyunk határozott állásfoglalás helyett egy kicsit tágabb perspektívából nézni a dolgokat, akkor beláthatjuk, hogy mindkét oldalnak igaza van. A tudomány jelenlegi állása szerint ugyanis a cukorfüggőség – mint neurológiai képalkotó eszközökkel alátámasztható pszichológiai fogalom – valóban létezik, de nem olyan sejt szintű fizikai sóvárgást hoz létre, mintha a cigarettáról vagy a kábítószerekről beszélnénk.

A cukor tényleg stimulálja az agy jutalomközpontját, ám a központi idegrendszer sohasem arra ad konkrét utasítást, hogy még több édességet kér. Hanem arra, hogy szeretne további jutalmazásélményt átélni, amire rengeteg egészséges mód létezik, többek között a mozgás is. Más kérdés, hogy a mai kultúrában az édes íz számít az egyik legkönnyebben elérhető jutalomnak, így az ember hajlamos lehet reflexből azért nyúlni.

A szó szoros értelmében vett cukorfüggőségről akkor beszélhetnénk tehát, ha a sóvárgást semmi más nem tudná enyhíteni – mint ahogy a cigarettázóknak kell például a nikotin –, de mivel tudja, ezért a cukorfogyasztás minden esetben teljesen szabad, fizikai kötöttségektől mentes döntés.

Ne hárítsd a felelősséget!

A cukorfüggőség fogalma azért is terjedt el, mert nem könnyű szembenézni ezzel a felelősséggel. A magukat cukorfüggőnek vallóknak jobban esik azt hinni, hogy valami náluk hatalmasabb tényező dönt helyettük, amihez képest ők gyengék.

Ez a felelősség áthárítása, ami gátja lehet a probléma hatékony megoldásának. Hiszen hogyan is tudná normális keretek között tartani a cukorfogyasztását hosszú távon az, aki úgy gondolja, hogy nem dönthet a saját táplálkozásával kapcsolatban?

A cukorfüggőség definiálását az is megnehezíti, hogy mivel igen divatos kifejezés lett, már azok is előszeretettel használják, akik egyszerűen csak kedvelik az édes ízt. Néha egy-egy cukorbombának számító feldolgozott élelmiszer elfogyasztása még semmiképpen sem függőség. Ez majdnem olyan durva túlzás, mint a múló rosszkedvet depressziónak hívni.

A pszichés értelemben "igazi" cukorfüggőség tünetei közé tartozik a gyakori és leküzdhetetlennek vélt sóvárgás, a tervezett ételmennyiség sorozatos túllépése, valamint cukor-jutalom híján a lehangoltság érzése.

Szenved a szervezet

Amellett, hogy a cukor az agy jutalomközpontját stimulálja, még a vércukorszintet is megdobja. Az egyszerű szénhidrátok ugyanis villámgyorsan glükózzá alakulnak a véráramban. Az édességek egyszerű szénhidráttartalma azért veszélyesebb a gyümölcsökénél, a zöldségekénél és a tejtermékekénél, mert utóbbiakban rost és fehérje is található, ami lassítja a folyamatot.

A finomított cukor viszont olyan különösen szerencsétlen cukorbomba, aminek a túlzott fogyasztása csökkentheti a szervezet érzékenységét a hasnyálmirigy által termelt szénhidrát-lebontó inzulin hormonra. Ennek egyik mérhető lépcsőfoka az inzulinrezisztencia, amiből akár kettes típusú cukorbetegség is kialakulhat. (Az egyes típusú cukorbetegség autoimmun eredetű inzulinhiányt jelent, így más lapra tartozik.)

A hirtelen vércukorszint-emelkedést minden esetben rendkívül gyors zuhanás követi. Ez az a fázis, amikor lemerül az addig rohangáló elemes nyuszi, vagy éppen te bólintasz be munka közben, mert egy szelet csoki volt a tízórai.

A két véglet egymás utáni megtapasztalása révén még szembetűnőbb a különbség. Így akinek lezuhan a vércukorszintje, pótlásra vágyik. Igen ám, de a testnek bőven elég lenne a normális szintig visszapótolni – tehát valamilyen alacsony glikémiás indexű, lassabban felszívódó, egészségesebb ételt bevinni! Az újabb cukorlöket jelentette meredek emelkedést abszolút nem az agy kívánja, sőt talán ő örül neki a legkevésbé. A vércukorszint hullámvasútja ugyanis a koncentrációs képességet és a memóriát is aláássa.

És mi a helyzet a sós finomságokkal?

Ha most örülsz egy kicsit, mert te nem az édesszájúak közé tartozol, hanem inkább a sós finomságokat kedveled, akkor kénytelenek vagyunk lelombozni egy rossz hírrel. A sós péksüteményekben, csipszekben vagy a sült krumpliban lévő keményítő olyan összetett szénhidrátfajta, ami egyszerű cukorrá bomlik le a szervezetben. Így – hacsak nem fogyasztod őket együtt lassabban felszívódó tápanyagokat tartalmazó élelmiszerekkel – ezek is "hintáztatják" a vércukorszintet.

A fehér liszt és a fehér rizs is ludas ebben. A többszörösen feldolgozott keményítők a legrosszabbak ebből a szempontból – úgymint a fehér liszt alapú tészta, a sós keksz, a perec és hasonlók.

Most akkor működik-e a cukor-detox diéta?

Vannak, akik azt javasolják, hogy egyik napról a másikra iktasd ki az étrendedből a cukrot, míg mások tervszerű mennyiségi csökkentést javasolnak.

Először is nem árt tisztázni, hogy milyen cukorról beszéltünk pontosan, mert a glükóz a szervezet alapvető üzemanyaga, a sejtek tápanyagforrása. Szénhidrátokra – és azon belül cukrokra – tehát szükségünk van. Csak az nem mindegy, hogy milyenre és mennyire.

A drasztikus "cukormentes" étrend, ami például gyümölcsöt és tejtermékeket sem tartalmaz, kifejezetten káros az egészséges emberi test számára. Bizonyos betegségek esetén előfordulhat, hogy átmenetileg ilyen étrendet kell alkalmazni, ám ez szigorúan csak szakorvos és dietetikus együttes felügyelete mellett történhet.

Ha úgy érzed, hogy túl sok cukrot eszel, mindössze annyit kell tenned, hogy igyekszel fokozatosan csökkenteni a feldolgozott élelmiszerek és a finomított szénhidrátok mennyiségét az étrendedben. Nyugodtan hívhatod a napi fánkról való lemondást egyfajta "cukor-detoxnak", ha jólesik, hiszen ez egy divatfogalom, nem pedig szakkifejezés: arra használhatod, amire csak szeretnéd.

Amennyiben pedig komolyabb változtatásokat érzel szükségesnek az étrendedben, magadtól semmiképp se menj bele semmilyen drasztikus megvonáson alapuló diétába. Még akkor sem, ha másnak bevált, hiszen az igények és a hatások különbözőek lehetnek!

Az életmódváltás táplálkozási részében szakképzett dietetikus tud neked segíteni, a mozgásban pedig személyi edző. Számottevő súlyfelesleg esetén pedig jó, ha első lépés gyanánt egy obezitológus szakorvost keresel föl.

A cukor nyújtotta pillanatnyi örömöket pedig ne sajnáld, hiszen egy kiadós séta, egy jó edzés, egy ölelés, egy kellemes beszélgetés, vagy bármilyen pozitív élmény ugyanúgy stimulálja az agyad jutalomközpontját. A cukor egyfajta állboldogságot ad, amit bármikor lecserélhetsz igazira.

Forrás: fitness

Szólj hozzá Te is! Itt megteheted: